Német törpe lazac

 

 

 

A fajta története

 

A kertészmester E. Heinz hozta létre az első "törpe lazacokat" századunk húszas éveiben, és már 1929-ben ki tudott állítani pár példányt. A rákövetkező időben az állandó trapézforma, a tipikus fejpontok és a nemekben különböző szín és minta okozott állandóan nehézségeket. A második világháború után meglepően jól és jó minőségben terjedtek el újra a törpe lazactyúkok Németországban. A végleges "német törpe lazactyúk" fajtanevet csak 1975-ben rögzítették

 

 

Forma és fej

 

A kakas és a tojó körvonala tényleg egy trapézra hasonlít. A négyszög vonalai hátrafelé szélesednek. A széles, de felül lapos vállakból indul a nyújtott hátvonal. A hát hátulsó része is széles és folyamatosan megy át a fartájékba, kidomborodó nyeregtollazat nélkül. A farok tartása közepesen magas. A kakasoknak igen dús és széles a nyereg- és farok tollazatuk. Messze előre nyúlik a mély és széles mell. A nyak telt és dús tollazatú, a combok alig láthatóak, az állás csak éppen középmagas, így az állat zömöknek tűnik. A szárnyak simuljanak és vízszintesen álljanak.

  A fejpontok az egyszerűen cakkozott, egyenesen álló fűrésztaraj, a mindkét nemben megjelenő szakállszerű tollazat a torkon és a fej alsó oldalain valami ősi jelleget fejez ki. A szakáll ugyan akkor nem válhat szét áll- és pofaszakállra, nem lehet hézagos vagy ritka, hanem teljesen el kell takarnia a fül- és toroklebenyeket. Ehhez nagyon jól illik a rövid, erős csőr. A szem narancssárga-piros színű.

 A tojó tipikus nyakfodorral rendelkezik, azaz fésűszerűen összezáródó tarkótollakkal, melyek kissé sörényszerűen elállnak. Nagyon fontos a szokatlan lábujjállás: a normális hátsó lábujj fölött található az ötödik ujj, mely kicsit hosszabb, kissé felfelé áll és mindenekelőtt a negyedik ujjtól lehetőleg már az eredésnél teljesen elválik. A lábak külső oldalán és a külső lábujjakon rövid a tollazat, mely semmi esetre sem alkothat „gatyás” lábat.

 

 

Színváltozatok

 

A fajta a legelterjedtebb színváltozatról kapta a nevét. A tojó szárnyfedői, háta és faroktöve egyenletes lazac piros, ahol is minden egyes tollnak fehér a szára és lehetőleg fehéres szegélye van. A nyak kicsit élénkebb színű, mint a hát. A szárnyak belső zászlói a tiszta lazac piros külső zászlókkal és a kormánytollakkal ellentétben szürkésfeketén átszőttek. Az alsó oldal tehát a mell és a combok világos búzaszínűek. A hátsó része lisztfehér, a tojó szakálltollai szintén. A láb és a lábujj tollai hasonló mintázatúak. Fontos az alsó tollazat színe: fehéres, a vörös tollrészeken kékesszürke fényű, a tollszárak fehérek.

A kakas színe erősen különbözik a tojóétól: az alsó fele és a szakáll ragyogó fekete, a szárnyszegély és a farok tollak szintén. A nyak és a nyereg tollazata elefántcsont színű, fekete szárcsík nélkül. Vörösesbarna a fodor folt, azaz azon a helyen, ahol a tojónak sörényszerű, hátrafelé irányuló a tollszerkezete. A váll és a hát vörösesbarna színű. A vörösesbarna alapszínű fedőtollakon rézszínű a szegély. A fehér szárnyháromszöget az összezárt evezők- és főevezők külső zászlói alkotják.

 A fehér színű törpe lazactyúkok még igen ritkák, az utóbbi években azonban a kirchhaini Netterman nagyon szép állatokat mutatott be. Még mindig adódnak problémák a túl gyenge lábtollazattal és a tollak sárgás árnyalatával.

 A világos színen már dolgoznak tenyésztők, feketék, kékek és karvalyszínűek egyenlőre csak Hollandiában találhatók.

 

 

Sajátosságok

 

Ez a fajta a „teljesítmény és szépség” egységét testesíti meg. Haszna a sok barna héjú tojásban és a konyhára szánt finom hús termelésében rejlik. Az ivarok a kakas sötét szárny- és válltollai miatt már nagyon korán elkülöníthetők.

A fajta nem kotlik.

 

A kakas súlya 1300gr

A tyúk súlya 1100 gr

A tenyésztojás legkisebb tömege 40 gr.

Zwerg Lachshühner

 

 

Herkunft

 

Deutsche Züchtung unter Mitverwendung Federfüßiger Zwerghühner. 1929 erstmalig ausgestellt.

 

Zuchtziel

 

Erhaltung der rassetypischen Merkmale der Großrasse is Zwerghuhngröße bei einer Legeleistung von 120 Eiern im Jahr. Bruteier-Mindestmasse 40 g. Schalenfarbe der Eier: gelblich

 

Gesamteindruck

 

Der vollrumpfige, tiefe Körper soll isch einem klaren Rechteckschnitt zeigen. Mittelhohe, waagerechte Stellung. Der volle, dicke und federreiche Bart und die Fünfzehigkeit sind typische Rassemerkmale.

 

Körpermasse:      Hahn bis 1300g. Henne bis 1100 g.

 

Ringgröße:           Hahn 16. Henne 15.

 

Rassemerkmale Hahn:

Rumpf:             breit, tief, lang, in der Seitenansicht ein in die Länge gezogenes hinten                             etwas tieferes Viereck bildend, waagerecht getragen.

 

Hals:                mittellang, kräftig, mit Krausenfleck.

 

Rücken:           lang, breit, ohne Kissenbildung, Bürzel breit.

 

Flügel:             Geschlossen, anliegend und waagerecht getragen.

 

Schwanz:          Reich befiedert, aber kurzfedrig, im Winkel von 30 Grad getragen.

 

Brust:               Breit, voll und tief.

 

Bauch:              Gut entwickelt.

 

Kopf:               Klein, etwas flach; Bart voll, federreich, die Ohrlappen und die                  Kehllappen, nicht aber die Augen, verdeckend.

 

Kamm:             einfach, aufrecht, klein.

 

Kehllappen:      Faltig, möglichst verkümmert und vom Bart verdeckt.

 

Ohrlappen:       vom Bart verdeckt, Farbe belanglos.

 

Auge:              orangefarbig.

 

Schnabel:         kurz, kräftig, hell, leicht hornfarbiger Anflug auf dem Oberschnabel.

 

Schenkel:         kurz, kräftig, mit voller Befiederung, ohne Geierfersen

 

Läufe:              mittellang, an der Außenseite möglichst schwach befiedert, fleischfarbig                                   fünfzehig, vierte und fünfte Zehe nicht miteinander verwachsen,                           Außenzehe schwach befiedert.

 

Gefieder:          Nicht bauschig, gut anliegend.

 

Rassemerkmale Henne:

 

Dem Hahn gleichend, bis auf die durch das Geschlecht bedingten Unterschiede. Der Hals zeigt eine gut entwickelte Halskrause.

 

Farbenscläge

 

1. Lachsfarbig: Hahn: Kopf, Hals- und Sattel elfenbeinfarbig seitlich am Hals der braunrote oder dunkle Krausenfleck ; Rücken und Schultern braunrot mit glänzendem Weißgelb durchsetzt, rote Federn zum Teil messingfarbig gesäumt; Flügel : Untere Deckfedern bilden eine grünlich glänzende Binde ; Außenfahne der Handschwingen weiß, Innenfahne sowie Armschwingen schwarz; Brust und Schwanz grünglänzend schwarz; Bart, Bauch, Schenkel und Lauftbefiederung schwarz.

Henne: Mantelgefieder gleichmäßige Lachsfarbe. Die einzelne Feder is rot, ins Braune übergehend, zuweilen mit heller Säumung sowie hellelfenbeinfarbigem Federschaft;
Schwingen: Außenfahne lachsfarbig, Innenfahnen grauschwarz meliert; Halsbehang braunrot, ohne Schwarz, mit elfenbeinfarbiger Säumung und hellem Federschaft; Brust- und Schenkel gelblichweiß mit rötlichem Schein, leichter Überlauf auf Schenkelkissen gestattet; Bauch heller als Brust; Bart weiß; Laufbefiederung weiß bis weizenfarbig; Schwanz lachsfarbig.

 

Fehler

 

Scheckig in Bart, Brust oder Bauch; fehlender Krausenfleck, anderer als weißlicher Federschaft; fehlende Lachsfarbe und Ruß bei den Hennen.

 

2. Weiß: Reinweiß, möglichst ohne gelblichen Anflug.

 

Große Fehler

 

Schmaler, schwacher oder kurzer Körper; zu hohe oder zu tiefe Stellung; abfallender Rücken; großer, umliegender Kamm, Kamm mit Auswüchsen; Kissenbildung; Steilschwanz; dünner Hals; langer Schwanz; Zehenbildung wie bei vierzehigen Rassen; Geierfersen; blaue oder gelbe Lauffarbe; Hängeflügel; Flügellücke; ganz kahle Läufe; große Kehllappen; Brustbeinverkrümmung.